Roszman tanár úr ide vagy oda, s irodalmi ízlése ide vagy oda, az tény, hogy A boldog herceg JÓ :). Igaz kicsit csöpögős, hogy közhellyel éljek, de szerintem magában, hordoz egy üzenetet, amit így karácsony környékén rengeteg írő, költő s a  héthöznapi emberek is mind próbálnak megfogalmazni különböző módon. Ez az ODAFIGYELÉS, a SEGÍTSÉG, az ODAADÁS, a HŰSÉG és a SZERETET. Azért nem mondanám csöpögősnek, mert a kisfiának írta s a gyerekeknek gyönyörű élmény amikor az élet lényeges, fontos dolgai csodákban van elrejtve, a csodák nyelvén van megfogalmazva. A varázslat, a gyönyörűség élménye az a világ ami a még igazán tiszta gyerekek szívéhez szólhat, s rajtuk múlik, hogy milyen jövőt alkotnak, s hogy ezzel a világgal közelítjük meg a felfogásukat, a gondolataikat vagy a lövöldözős, agresszív videójátékokkal befolyásoljuk őket. Érdemes elgondolkodni, hogy melyik van jobb hatással rájuk és ránk?! Mi után tölt el melegség és szeretet?...Egy jó kis öldöklés után vagy egy szívbemarkoló mese után?...Tudom, hogy érdekes eredmények születnének, s sajnos innen is látszik a mai erőssen torzult lelki világunk. Hogy ki mit fog adni a gyermekének az a saját dolga, de én biztos, hogy el fogom neki olvasni ezt a mesét:). 

Köszönöm TANÁR ÚR :)

Igaz, hogy órán nem vettük Rimbaudtól a Hajnal című költeményt, de engem különösen vonzanak az olyan szavak, mint: eső, tánc, levegő, alkony, csepp, mélység, hajnal...:). Szóval én elolvastam...igazából nem tudom mi a műfaja...:S..., de nekem tetszett:).

Ahogy elkezdtem olvasni olyan érzésem volt, minthogyha egy impresszionista napfelkeltébe csöppentem bele... Aztán tovább menve az egyre több ige a szövegben olyan hatású volt, minthogyha ébredezne a természet ( mert azt is csinálja a műben :D)...de nem akármilyen ez a TERMÉSZET...Mintha egy mesevilágben játszódna...pont olyanban, mint amilyeneket a Barbie újságok lapjain lehet látni:)... Ólomszürke csilloság, egy már-már "megszólalóan" gyönyörű virág, szőke vízesés, ezüst csúcs, istennő...mind olyan mesebelien gyönyörű és káprázatos. S aztán mintha egy csoda ( asszonyi lény) futna át a képen, s a költő üldüzőbe venné, hogy csodálhassa...s  elérkezik a "paradicsomba...:)

Emlékszem arra az órára, amikor ezt a verset vettük...több fordításban is elolvastuk s azt kérdezte a Tanár nő, hogy melyik tetszik nekünk a legjobban...

Akkor kettő között hezitáltam... Az egyik a könyvbéli fordítás volt, a másik, pedig a lapról az egyik ( de azért beszélek a Tóth Bálint-osról, mert a másikra nem emlékszem...:$). Az tetseztt ebben s a másik fordításban is, hogy úgy beszél a költő, minthogyah az Istennel valami nagyon szoros s mély ismeretségben lenne....olyan benyomásom lett, mintha a "személyi tanácsadója" lenne Istennek.Úgy beszél mint aki elmondja a véleményét, hogy mit is lenne jó csinálni a világgal. De olyan lágy hangsúllyal teszi mind ezt s olyan szépen, kedvesen, s ezért nem is lesz a vers hangvétele komoly, kioktató, okoskodó jellegű, hanem barátságos, meleg s mély...Bár az utolsó versszak mondhatni negatív, de még az is olyan lágy és nyugodt hangvételű, hogy hiában a végsó út s az elmúlás hangulata és seejtelmes tudata van benne, ez mégsem válik ijesztővé...

 Figyelem!

A segítségeteket szeretném kérni egy igen rejtélyes és titokzatos ügyben.

Mikor ezt a blogot írom, épp furcsa karcolásokat fedezek fel magamon...

Ha eszetekbe jut vmi, hogy mit csinálhattam szóljatok...xD

Köszíííííííííí :)

 1. „ Be van fejezve a nagy mű, igen,/ A gép forog, az alkotó pihen.”

2. „ Ah, élni, élni: mily édes, mi szép.”

3. „ És úrnak lenni mindenek felett.”

4. „Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.”

5. „A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény”

6. „ Mégis kegyetlen a mi Alkotónk.”

7. „ Örök levés s enyészet minden élet.”

8. „A tett halála az okoskodás”

9. „ Unalmas élet, mit van tenni mást?”

10. „A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.”

11. „De ifju keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek”

12. „Védjed magad, még nincsen veszve semmi.”

13. „E látvány kissé borzogatja hátam, / De nem emberrel kell-e küzdenem?”

14. „Hol a szellem van, ott a győzelem.”

15. „És el fog zárni e fal téged is?
El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve”

16. „Ablakba' lesz majd, nem tengerben a kulcs.”

17. „Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé.”

18. „A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt”

19. „Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka”

20. „Egyenlőség, testvériség, szabadság!”

21. „Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?”

22. „Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye,
És mind a kettő mily bámúlatos.”

23. „A művészetnek is legfőbb tökélye,
Ha úgy elbú, hogy észre nem veszik.”

24. „Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Mit szánod, ha elmerűl ez,
Mit félsz, az ha feljebb hág?”

25. „Én a komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.
Kiitta mindenik borát,
Vendégeim, jó éjszakát!”

26. „Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisülni. - - -„

27. „A tudomány nem győzött végzetén. „

28. „Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért. „

29. „Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.”

30. „Egy ugrás, mint utolsó felvonás…
S azt mondom: vége a komédiának.”

31. „Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív.”

32. „Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.”

33. „Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

34. „Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá.
Csókolj meg és feledd el a világot.”

35. „Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt.”

36. „Szerelem, költészet s ifíuság
Nemtője tár utat honomba;”

37. „E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.”

38. „Szerelem és küzdés nélkűl mit ér a lét?

Előbb való-e rózsánál az illat,
Alak a testnél s napnál a sugár?

A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

39. „Bocsáss meg, őrült álmomnak varázsa
Mindez. - Csókollak ismét - ébredek.”

40. „Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá”

41. „Szép vértanúk, kiket káprázatával / Az ördög csalt el, kárhozott halálra.”

42. „Természetes, csillámlót, fényeset; / Ki venne pénzéért rideg valót.”

43. „Ha percnyi léted súlyától meggörnyedsz,
Emel majd a végtelen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.”

44. „Ím, nagy Isten,

Tekints le és pirulj, mi nyomorúlt,

Akit remeknek alkotál, az ember!”

45. „A tudomány nem győzött végzetén.”

46. „Ki a családjáért vérét ontaná,
Barátjáért legfeljebb könnye van.”

A félreértéselk elkerülése végett: én direkt nem írtam sorrendbe, mert mindenki úgy írta és én nem :D.

Jó szórakozást   xD

 Eddig gondolkoztam, hogy csináljak-e másik blogot az olyan bejegyzésekhez, ami nem irodalmi témájú vagy esetleg változtassam meg ennek a blognak a címét, hogy tágabb legyen a témaköre

.Még mindig nem döntöttem  el, de a jeget megtörtem és most se az irodalomról írok, úgyhogy...

 De remélem ez senkit nem zavar

És most kezdem azt érezni, hogy semmi értelme nincs annak amit írok, úgyhogy ezt a bejegyzést asszem abbahagyom

 Igen gazdag fantáziavilággal rendelkezett Baudelaire, hogy ilyen valósághűen adta vissza ezt a dögöt. Mármint én egy kissé már soknak is érzem ezt a képet. Persze...egy dög gusztustalan és csúnya, de az, aahogy a költő leírja az már hányingerkeltő, gyomorforgató és iszonyú látvány.

Sokat gondolkoztam, hogy mi járhat ilyenkor egy szimbolista költő fejében...Miért jó az, hogy a szerelmének így vall szerelmet?...Értem én a képet, amelyet jelent a dög, de muszály ilyen drasztikusan fogalmazni?...

 Először apukámtól hallotam Csehov drámáiról, hogy milyen unalmasak s nem történik benne semmi...Mondta ezt ő, hiszen Rejtő Jenőn nőtt fel, ahol aztán voltak történések :).

S megmondom őszintén, hogy úgy is kezdtem neki a Sirály-nak, hogy biztos tök uncsi lesz...:/. S bár megbeszéltük órán is, hogy ez egy drámaiatlan dráma, s hogy nem történik bene igazán semmi...de egy idő után mégiscsak elkezdtem magamban keresni a hibát, hogy hogy lehet az, hogy nekem tetszik ez a dráma...S ma sem tudom pontosan meghatározni,d e valószínű azért, mert az a mondat, hogy: "egy tó partján gyermekkora óta él egy fiatal lány, olyan, mint maga; szereti a tavat, akár a sirály, és boldog és szabad, akár a sirály. De véletlenül jött egy ember, meglátta, és unalmában elpusztíotta, mint ezt a sirályt." ...Kérem szépen! Ez annyira igaz. Hajszál ponos képet ad az emberi önzőségről, beképzeltségről, gyarlóságról. S félreértés ne essék!, nem azért tetszik, mert ilyen az emberi természet és ez hű de jó, hanem, mert felháborító, hogy ilyen az ember. S ha valaki felháborodik valamin, akkor az már rálépett arra az útra, hogy felismerje az igazságot, s a helyes cselekedetet. S ez a kép, hogy egy sirályt (egy igazi érték, a levegő ura) puszta unalomból elpusztít egy nálánál "erősebb" teremtmény, hogy azt gondolja az ember, hogy joga van a pusztításhoz, a romboláshoz ha úgy tartja kedve...elkeserítő...s a levegő kiráylából másodpercek alatt egy semmitmondó halott dög lesz, akit senki nem sajnál, senki nem sirat meg s még csak tudomást sem vesznek róla...

 Hűűű...ezzel a reakcióval fejeztem be a drámát...Nekem borzasztóan tetszett. Nem is tudom, hogy hol kezdjem....annyira emberi volt az egész történet s a személyek benne, mintha csak a mai 21. századi embereket jellemezné. A nagyképű apa, aki lebecsüli a fiát, mert másképp próbál élni, mint amit az anyagias világ elvár (Werle úr). A fiú (Gregers), aki csendesen tűrte apja hazugságait, ahogy anyját bántotta, s mikor egy igaz barát segítségre szorult,a kkor elfogultság nélkül kiállt mellette. A lecsúszott büszke katona (öreg Ekdal), aki egész életében elismert, tiszteletbentartott, megbecsült ember volt, s egy hiba miatt az egész addigi tekintélye szertefoszlott és mindenki csak sajnálatott tanúsított iránta. Csak a családja volt az akik még kiálltak mellette s megértették, segítették, szerették, de ők is sajnálatot éreztek iránta. S ennek az embernek a fia (Hjalmar), aki az apja árnyákában élt....s nem derül ki, hogy Werle sajnálatból vagy más bonyolultabb családi kapcsolatok miatt segítette a fiatalembert. Támaszra volt szüksége az élet minden terén: a pénzügyekben (Werle úr), az üzletben (felesége Gina), s az életben, kitartásban, szeretetben (leánya Hedvig). S lehet, hogy stresszes, labilis s hiszékeny volt, de a lányát mindennél jobban szerette s hiszem, hogy végig tisztában volt ezel az érzésével, még ha nem is akarta néha bevallani. A feleség (Gina), aki csendben éldegélte az életét, mintafeleségként próbálta igazgatni azt a képet, amit magáról mutatott kifele s a férjének. S valószínű, hogy a legbelső lelki élete a múltja piszkos részleteinek felejtésével s feldolgozásával telt (még ha ezt drámában a férjének le is tagadja). S a kisleány (Hedvig)...14 évesen úgy rajongott az apjáért, mintha a saját bejáratú "istene" lett volna, aki mindig ott van neki s az egész életét neki és az édesanyjának szentelte. Az ember maga előtt látja, ahogy a kislány remegve néz az apjára, s közben azt kérdezi magában, hogy : Papa! Mond! Mit tegyek, hogy ebben a pillanatban is boldoggá tehesselek?...Ennek a kislánynak az egész élete apja s anyja körül forgott, s az ártatlan, gyermeki szeretete jellemezte, amit a vadkacsája felé mutatott. S, hogy mit gondolhatott a padláson...ezt nem lehet elképzelni, sem megérteni..ezt érezni kell s eztet nem kívánom senkinek...

Szerintem Ibsen fantasztikusan írta meg ezt a drámát, mert lehet, hogy nem változtatott semmit  s értékvesztés sem történik...de igenis a hétköznapi embereknek ez az igazi érték, s ez az ami igazán sokat mond nekik s át tudják élni, mert közel van hozzánk, s aha nem is pont így, de velünk is akármikor történhet egy ilyesmi tragédia...

 Szerintem nincs az a fiatal kamasz még ha nincs is odáig az irodalomért), aki ne szeretné valamilyen a szinten a szimbolizmust. Olyan, mit a tinédzsetrek lelke....titokzatos, homályos, próbál egy függönyt felhúzni maga éle, ami mögött a tiszta valóság van, s minden jel, amiket használ jelent valamit. Az a jó a szimbolizmusban, hogy mindenféle képekkel minden féle érzelmet s megfoghatatlan fogalmat le lehet írni. Példáúl a születést megjelenítheted úgy mint egy épp most a bábból kikelő gyönyörű lepkét, mely maga a természet csodája vagy egy feltörő gejzír, s megjelenítheted úgy mint a sarknivék leghidegebb pontján, ami zord, hideg, szörnyű, kegyetlen s ezen a kegyetlen helyen egy hajtás bújik ki a fagyos földből. Vagy példáúl ha egy vadász elejt egy zsákmányt, s az állat vemhes volt, s a kicsi túléli, és kiveszik s felnő. Olyan képek amik ellentétesek kellemesek s kellemetlenek, de mégisúgyanazt akarják szimbolizálmni: a születést.A lepke, a gejzír, a hajtás s a megmentett állatkölyök is mind a születés és újjászületés szimbóluma.

Szerintem ebbe a műfajba igen sok mindent lehet belegondolni, s ha nemcsak valami tényleg nyilvánvalóan szélsőséges hülyeséget állítunk egy ilyen mű jelentéséről, akkor még azt is el tudom képzelni, hogy rengetek megoldása, jelentése szülessen egy műnek, s ezek az elképzelések lehetnek akár mind jók.

 Mikor szóba jött órán, hogy mi is a műben a komikuk, hát én tényleg megmosolyogtam azt a képet, ami kirajzolódott előttem az elhangzottak alapján. Ahogy egy szürke, semmitmondó, idős tucatember fontoskodik, alkudozik a köpönyegéért....mintha megrekedt volna az élet értelmének mínusz ötödik szintjén...S utána, hogy szellemként jár kísérteni s büntetni -bár lehet kissé óvodás egy megoldás Gogol részéről a szellemkísértés motívum-, olyan mintha a halál (s ezzel a sérthetetlenség) kifordította volna önnmagából ezt a senkiházi csinovnyikot s mintha bepótolna volna az életében elmaradt "bátorságot".

Nekem ez a regény rettentően tetszett, méghozzá azért, mert a szereplői emberek voltak hibákkal, érzelmemkkel, tettekkel, következménnyekkel, gyötrelemmel, önzéssel, a lelkükben néha megmutatkozó jósággal, gyarlósággal, hazugsággal s minden olyan emberi jellemzővel, amit ha nem is vall be az ember, akkor is van s ezeket az író igazán élethűen adta vissza. Nincsenek kirívóan szélsőséges karakterek. Vannak jók s rosszak, de mindenkiben vannak más-más arányban ilyen tulajdonságok. Csak egy példa: ott van példáúl Szvidrigaljov, aki gyilkos, kegyetlen s kéjvágyó...de a pénzét, s kötvényt adott Szonyának, mikor elment. Lehet, hogy csak azért, mert úgyis tudta, hogy ha meghal akkor nincs mit csináljon a pénzzel, de tudta, hogy Szonyának szüksége volt arra a pénzre, s nem véletlenül cselekedett így. 

Megmondom őszintén, hogy pont emmiat a reális nyomorult világleírásból más befejezésre számítottam, s egy kicsit csalódtam is, hogy "happy end" lett a vége. De mindent ősszevetve nekem nagyon tetszett  :)