AZ Irodalmi Közelharc legújabb száma

ez az igazi arca kosztolányinak???

Magyarország értelmiségiei felháborodva és megbotránkozva fogadták napjaink egyik kimagasló költőjének, Kosztolányi Dezsőnek a napokban publikált versét (Költő a huszadik században). Kortársai véleménye szerint ez elfogadhatatlan a múlt nagy költőire nézve, akik hatalmas akarattal, és prófétai elhivatottsággal harcoltak a nép mellett. Munkatársunknak sikerült utolérnie az alkotót, aki kézséggel állt a rendelkezésünkre.

Mi volt a szándéka az ars poeticájának megírásával?

Azt szeretném, ha az olvasók, akik nem zárkóznak el az igazságtól és a valóságtól meg tudják, hogy hol is tart most a „költészet”. (Elnézést, csak rágyújtok egy cigarettára.) Szóval, ott tartottam, hogy azt hiszem, hogy az emberek a XX. Században nem akarnak figyelni a valóságra. A Szemüket szeretném felnyitni, hogy kik is a költők voltaképp.

És akkor mégis, mi a „valóság”?

Az, hogy a ma embere leragadt a múlt században. Petőfi híres ars poetica-ját ismeri mindenki és a nagy szavak, az emelkedett hangvétel, a kánaán ígérete lebeg mindenki szeme előtt, amikor azt mondják: Költő. Ám ma már más világot élünk, a legtöbb publicista, köztük sok író, költő a pénz szükséglete miatt facsarja magából ki a verseit, amit jobb híján megvesznek az újságok, folyóiratok. Az életünk az éjszakázásból áll a sok koffein miatt, ami nélkül már nem tudunk élni, és a cigaretta az egyetlen hűséges társunk, akit megtűrünk magunk mellett.Ismerik a nevünket, de az életünk egy csőd.

Nem túl kemények ezek a szavak?

Nem, ez csak a kemény igazság. Nincsenek már magasztaló Istenes versek, csak fájdalmas, könyörgő vallomások. Nincsenek hős, beteljesületlen líra szerelem, de vannak vad éjszakák egy kuplerájban. Egyedül maradtunk és ez az érzés átvette a hatalmat felettünk.

Ezt úgy értsem, hogy azt állítja, hogy a költők megbolondultak?

Ha az egó kizárólagos hatalmát bolondságnak hívja, akkor igen. –Nem kér egy cigarettát, mert én rágyújtanék, ha nem zavarja? Nem köszönöm- Nincsenek már főnökeink, feletteseink. A magunk királyai vagyunk és az elképzelt birodalmunk pénzérméibe is a saját arcképünket veretjük. Elvesztek a költők, és helyettük önimádó, büszke „királyok” lettünk, akiknek a hazugság glóriája a munka.

Köszönöm az őszinteségét uram!

Én köszönöm. És most mennem kell, mert egy másik lap is riportot készít velem, és még előtte vennem kell cigarettát…

                                                                            A cikket készítette:   Szabó Renáta-Alexandra

                                                                                              1931. május.17.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.