Babits Mihály: Húnyt szemmel

Húnyt szemmel bérceken futunk

s mindig csodára vágy szívünk:

a legjobb, amit nem tudunk,

a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit

szorítsd, ki únod a valót:

hímezz belőlük

fázó lelkedre gyöngyös takarót. 

Az álmok világa nagyon kétélű dolog. Sokszor esik meg velünk, hogy azt kívánjuk „bárcsak álom lett volna” vagy „bárcsak ez nem csak egy álom lett volna”. Az álmainkban olyan dolgok történhetnek, amiknek a való világ határt szab. Az irreális dolgok uralják ezt a világot. Azonban nem árt emlékezni arra, hogy ha álomvilágban élsz, akkor nagyon sebezhető vagy, és védtelen. Olyan ez, mint ha egy üvegvárat építettél volna, s ebben élnéd a mindennapjaidat. Az élet zajlik körülötted te viszont egy nagyon „törékeny tökéletességben” élsz, és ha ez összeomlik, akkor nagyon nagyot lehet esni. Márpedig az üveg nagyon törékeny és hamar hullik szilánkokra, ha csak épp egy ici-pici helyen karcoljuk meg, ahol gyengébb, vagy kevésbé tart. Telhetetlen mohóságunk könnyen elcsalhat minket a helyes útról.

Igaz lenne, hogy sem a valóság, sem pedig az álmok nem adhatnak teljes boldogságot?  Érdemes-e az álmok törékeny világában élni, még ha az olykor szebb is a valóságnál?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.